Korábban több próbálkozás történt az emlő állományának nagyobbítására, ezeknek már szerencsére már csak orvostörténeti jelentősége van. Napjainkban az emlők méretének növelésére ill. alakjának korrigálása céljából alkalmazott módszer egyértelműen az un. augmentatio, tehát idegen anyag felhasználása.
Az eljárás során az emlő állományába, természetesen megfelelő helyre, egy silicon burokkal védett „zacskót” helyezünk. A műtét minden esetben altatásban történik, a beteget előtte természetesen teljes körűen kivizsgáljuk. A beültetés történhet az emlő alapját adó nagy mellizom vagy az emlő mirigyállománya mögé.
A jelenleg alkalmazott implantatumok biztonságosnak tekinthetők, a korábban a médiában elhíresült siliconperek megszűntek, okafogyottá váltak. Manapság már biztonságos, kettős falú implantatumokat alkalmazunk, melyben a siliconrészecskék egymással kémiai kötésbe kerültek. Így megszűnt az un. siliconvándorlás jelensége, mely a korábbi esetekben a probléma fő forrása volt és a panaszok kialakulásáért ezt tették felelőssé.
A zacskó behelyezése történhet az emlőbimbó területéről, az emlő áthajlásából ill. a hónaljból is. A behelyezés helyének meghatározása előtt ismernünk kell a páciens kívánságát, az anatómiai lehetőségeket, a protézis nagyságát és számos egyéb tényezőt. Ez természetesen a beteg igényeinek messzemenő figyelembe vételével történik, a behatolás helyét közösen határozzuk meg.
A beavatkozás után 3 hétig melltartót kell viselnie a páciensnek éjjel – nappal, ezután a viselés fakultatív. A melltartó viselésének idejére fizikai kíméletet javasolunk, ezután semmilyen fizikai megkötés nem szükséges.
A seb gyógyulását követően rendszeres tornáztatásra van szükség. Ezt úgy kell érteni, hogy a protézist naponta legalább egy alkalommal megfelelően meg kell mozgatni az emlő mirigyállományában. Miért van erre szükség? A protézis, bármennyire is szövetbarát anyagból készült, a szervezet számára éppúgy idegenként viselkedik, mint pl. egy beültetett csípőprotézis vagy érprotézis. Ennek megfelelően a szervezet megpróbálja „letokolni” ezeket az idegen anyagokat, tehát körülöttük kötőszövetes tokot képez. Amennyiben azonban a tokképződés mennyisége megnő, a tok erősebb, merevebb, szorosabb lesz és a betegnek kényelmetlenséget, fájdalmat okozhat, és az emlőt egy későbbi stádiumban el is defomálhatja. Ezt a folyamatot kapszuláris kontrakturának nevezzük, érdemes kialakulását megelőzni.
Amennyiben az emlőn belül az implantatumot rendszeresen mozgatjuk – tornáztatjuk -, a mindenképpen keletkező kötőszövetes tok nem feszül majd rá a protézisre, és nem okoz panaszt. Amennyiben a kontraktura már panaszt is okoz, ennek kezelése csak műtéttel lehetséges. Ennek során a panaszt okozó tokot el kell távolítani.
Hangsúlyozzuk, hogy a tokképződés természetes folyamat és van lehetőség a megelőzésre!!! A műtét utáni kontroll vizsgálatok során a megfelelő tornáztatási technikát megtanítjuk a pácienseknek és rendszeres utánvizsgálatokkal próbáljuk időben felismerni az esetlegesen jelentkező problémákat.
