Az emlőimplantatio lehetséges szövődményei:
1. Leeresztés / Szakadás (ruptúra)
A sóval töltött implantatumokból a sóoldat bizonyos idővel „eltűnhet”, az implantatum „leereszthet”. Ehhez sérülés nem szükséges, a folyamat az implantatum és a környező szövetek között fellépő ozmolaritáson alapul. Amennyiben baleset vagy más sérülés nem történt, az implantatum nem szakad ki, a „kocsonyával” töltött silicon implantatum biztonságosnak mondható.
2. Tokosodás
Alapvetően elmondható, hogy minden, a szervezetbe helyezett idegen anyag köré a szervezet kötőszövetes tokot épít. Ez természetes folyamat, nem lehet befolyásolni. Időnként, az emlő nagyobbítását követően azonban ez a keletkezett tok megvastagszik, tömegesebbé válik, és a páciensnek gondot okozhat. Oka esetenként ismert, legtöbbször azonban nem. A tünetek a tömöttségtől és az enyhe kényelmetlen érzéstől a tartós fájdalomig, az emlő alakjának megváltozásáig változhatnak. A rendszeresen végzett kontroll vizsgálatok kapcsán időben felismerhetők a jellegzetes panaszok. Bizonyos esetekben a tokosodást műtéttel kell kezelni. Ennek során a tokot kitágítjuk vagy eltávolítjuk az implantatum elsődleges eltávolítása, cseréje mellett.
3. Fájdalom
Az implantatiot követően változó erősségű fájdalom léphet fel. Az oka általában nem
ismert.
4. További beavatkozások
Előfordulhat, hogy az emlő implantatiot követően további műtétre / műtétekre lesz szükség az implantatum eltávolítása, cseréje érdekében. Ruptúra, tokosodás, fertőzés, emlő megsüllyedése, kóros hegesedés stb. tehetik szükségessé a beavatkozást. A rendszeresen végzett ellenőrzések kapcsán az esetleges tünetek és a műtét szükségessége időben felismerhető.
5. Nem kielégítő kozmetikai eredmény
A gondos sebészi tervezés és kivitelezés ezeket a panaszokat minimalizálhatja, de nem tudja mindig megelőzni. Újabb beavatkozásra lehet szükség pl. kóros hegképződés, implantatum elmozdulás, fertőzés, „lötyögés”, nem megfelelő forma stb. miatt.
6. Fertőzés
Bármely sebészeti beavatkozás során kialakulhat valamilyen fokban a bőrpírtól kezdve egészen a sebgennyesedésig. Az implantatum jelenlétében fellépő fertőzést nehezebb gyógyítani, mint a normális testszövetben keletkezett komplikációt. Kezelése általában sebészi. Súlyos esetekben szükségessé válhat az implantatum eltávolítása és a fertőzés tartós megszűnését követően új implantatum behelyezése.
7. Vérömleny / Seroma
A műtét során kialakított üregben keletkezhet kisebb-nagyobb fokú bevérzés a műtét alatt és azt követően is. Ez hozzájárulhat a későbbiekben a tokosodás kialakulásához. Ha bevérzés alakul ki, az a műtét után közvetlenül történhet általában, de előfordulhat az emlőt ért durvább fizikai behatást követően is. A kisebb vérömlenyek nyom nélkül felszívódnak, a nagyok esetén beavatkozásra lesz szükség.
8. Az emlőbimbó érzékenységének megváltozása
Az implantatiot követően az érzékenység nőhet vagy csökkenhet, az esetek döntő többségében azonban változatlan marad. Az érzékenység megváltozása általában átmeneti.
9. Kalcium lerakódás az implantatum körüli szövetekben
A lerakódást mammográfia mutatja ki, panaszmentes állapotban beavatkozást nem igényel.
10. Elhúzódó sebgyógyulás
Bizonyos esetekben a bemetszés helye nem tud normálisan gyógyulni. Megfelel tervezéssel, amennyiben az emlő szövetei épek, általában elkerülhető a komplikáció.
11. Emlőszövet sorvadás
Az implantatum szövetekre ható nyomása következtében a környező mirigyállomány és zsírszövet sorvadhat kisebb-nagyobb mértékben. A mirigy mögé helyezett implantatumo esetén nagyobb mértékű sorvadással lehet számolni.
12. Rák
Publikált tanulmányok szerint az emlőrák gyakorisága nem nagyobb implantatummal rendelkező nők esetében.